Két év margójára

Bár szép és letisztult szimbolikai rendszer az asztrológia, nem mozgat meg különösebben. (Persze itt a valódi asztrológiára utalok, nem pedig a női magazinok utolsó oldalain található viccrovatra.) Azonban ha mégis vetek egy pillantást a 2025-ös vagy akár a 2024-es évre, be kell valljam, valóban olyan időminőségeket tapasztaltam, amilyeneket a kínai asztrológia előre jelzett. A konkrét „jóslatokba” nem mennék bele, ha érdekeld rá lehet keresni, de jobb olyanoktól informálódni, akik értenek is hozzá. Cser Zoltán buddhista tanító videóit tudom ajánlani a témában a YouTube-on.

2024-ben válaszút elé értem. Elhatároztam, hogy követem egyik barátom példáját és beiratkozom egy államilag támogatott programozói képzésbe. Ez egy kétéves esti gyorstalpaló és bár korábban már elkezdtem a magam fél-autodidakta módján, videók és online tanfolyamok révén a tanulást, gondoltam ideje komolyabban venni a pályamódosítást (eredetileg egyébként régészeten végeztem). Akkoriban egy multinál dolgoztam, információbiztonsági területen, ami első hallásra talán izgalmasan hangzik, valójában annál unalmasabb munkaköre már csak a gyári szalagmunkásoknak lehet. Ez egyben egy meglehetősen kötött munkarendet is jelentett, amit nem tudtam volna összeegyeztetni az esti képzéssel, ezért felmondtam, hogy részmunkaidős állás után nézzek. Szerencsére nagyon hamar találtam is a tanulási időszakra megfelelő munkakört: szintén multi, szintén irodista pozíció, de átmenetileg megfelel.

Bár nem hangzik óriási dolognak, kockázatvállalásnak, ahogy a 2024-es sárkány éve utal rá, számomra mégis az volt, mert végre olyasmit léptem meg, amit éveken át halogattam. Aztán 2025-ben jött a meglepetés, a kígyó valóban levedlette bőrét.

Tavaly áprilisban ugyanis az ikigaiom rám törte az ajtót. Egy profán inspirációnak köszönhetően következett be a benső fordulat. Felerősödött bennem, amit mindig is tudtam: írnom kell. Persze 2011 óta már publikálgattam is verseket hébe-hóba egy-egy kisebb folyóiratnál, antológia köteteben is szerepeltem, sőt egyszer volt szerencsém dalszöveget is írni egy kis prog-rock zenekarnak. Blogolt is régóta vezettem (már jóval a Ginkoblog előtt is), azonban rá kellett ébrednem, hogy ez az, amit valóban csinálni szeretnék. Azt éreztem, hogy nem szabad többé fél gőzzel írnom, be kell fejeznem a mismásolást. Elkezdtem újra verseket írni, aztán nem sokkal utána nagy meglepetésemre megszólaltak bennem a prózák. Kísérletezgetni kezdtem azzal, miként tudnám a lírát ötvözni a prózával.

Úgy tűnik, ha teszel pár lépést egy irányba, akkor mintha az élet támogatni akarna benne és lehetőségeket, sőt, segítőket küld, akik eléd sietnek az úton. Májusban fedeztem fel a Kaleidoszkóp folyóiratot, amely mögött egy lelkes fiatal csapat áll és mint kiderült, prózásokat kerestek. Bár még csak az első próbálkozásaim készültek el, júniusban mégis jelentkeztem. Meggondolatlan húzás volt, de mivel nem szoktak közzé tenni folyóiratok ilyen felhívást, nem hagyhattam ki a lehetőséget.

Két írást küldtem, a „Rongybaba” címűt és egy a „Zöld vízben” prózaverset. Először csak az előbbit fogadták el, és azt is át kellett írnom, szerkesztenem. Utána kértek tőlem még szövegeket, erre született meg a „Fröccsözés” és a „Drága Lola”. Aztán hosszas, egész nyarat kitöltő várakozás következett. Nyár végén – ősz elején bátorkodtam írni nekik, érdeklődtem, hogy döntöttek. Kértem, akár negatív, akár pozitív a válasz, jelezzenek vissza. Talán másfél-két hét telt el és jött egy email. Az első gondolatom az volt, hogy jobb ha leülök, fájni fog, de túl leszek rajta, hiszen számítottam az elutasításra. Megnyitottam a mailt, amelyben az állt, hogy felajánlják az állandó szerzői státuszt.

Azt hittem rosszul látok, kétszer is elolvastam. Felnevettem, euforikusan és kicsit mintha józan eszemet veszteném. Aztán persze jött a ráció, hogy jól elrontsa a partit. Tudtam, hogy az esti sulit, ahol egyre rosszabbá vált az amúgy is mérhetetlen hajtás, nem hagyom abba és a folyóirat nem fizet egy huncut fillért sem. Mégis úgy éreztem, ezt most nem engedhetem el, így igennel válaszoltam vissza és szeptembertől Kaleidoszkópos vagyok.

Még most is csak kapkodom a fejem, hogyan történhetett mindez ilyen szélsebesen. Több éves stagnálás után 2024-ben mintha feléledtem volna és erre 2025 ráerősített, nem is akárhogyan. A segítők is megérkeztek, ugyanis elkezdtem járni Szeifert Natália offline Szövegműhelyébe, ahol rengeteget tanulok és úgy érzem, kihozzák belőlem a maximumot. Nyitott, intelligens, jó humorú társaságra leltem, ahol tényleg őszinte visszajelzéseket kapok a szövegeimre. Nem egymás egóját legyezgetjük, hanem valóban elhangzik az, hogy egy-egy iromány még hol szorul csiszolásra, javításra vagy akár az, hogy jobb elölről kezdeni. Az év vége felé pedig több időm lett végre olvasni és azt hiszem megtaláltam azt a japán írót, aki inspirációm, már-már írói példaképem lehet a későbbiekben. Tehát ők a segítők és hálás vagyok értük és mindenért, ami írástéren történt velem.

A ló éve, 2026 állítólag felpörgetett lesz és minden aminek eddig elvetettük a magját, növekedni fog. Tudom, csak rajtam áll, hogy ez valóban így legyen. Kívánom neked, aki ezt olvasod, hogy találd meg minél előbb azt a valamit, amiért érdemes minden reggel felkelned és bontakozz ki benne.