Ülök a Kecske-hegy ormán és a naplementét bámulom a többiekkel. Pontosabban a Napot már nem látjuk, csak a színeket, amelyeket maga után hagyott az égen. Vöröset, narancssárgát, talán még egy pici rózsaszínt is. Közben a Hold kúszik egyre magasabbra fent, lent hullámzik a Budai-hegység. Látjuk az elhagyatott Lipótot, mint valami…
Fehérség terpeszkedett el a tér minden irányában. Megsemmisültek a formák és árnyalatok. Vagy talán soha nem is léteztek. Abban a közönyös térben lebegtem, akár egy üveggömb belsejében. Lent és fent, mélység, magasság mind értelmét vesztette. Aztán megmozdult a fehérség, örvénylett, morajlott. Hullámzása lassan bőröm alá kúszott. Apránként itatta át, majd…
Hanyatt-homlok melankólia. – Megpillantottam a zöld vízben és összerebbentek fehér ruhájának láthatatlan tollai. Hattyúnak képzelte magát. Ott lebegett ébrenlét és álom között. Nem tudta vagy nem akarta tudni, hogy a tó hőmérséklete a kora reggeli órákban fürdőzésre alkalmatlan, csak hagyta, hagy ölelgesse őt a víz és hagy rajzolják tele fakó…
Megszólalt a magnólia fehérbe hajló, fakó rózsaszín szavakkal. Ilyenkor tavasszal új meséket költ fényből és illatokból, ahogy összeér benne ég és a föld. 🌸 Esős tavasz Kiotóban, virágzó, szép kimonóban elázott Miko jegesen, – meglesem – csurgó hajzuhataggal, merre viszi tovább lépte. A kamikat vajh mire kérte, szentély vörös kapujában,…