Lefőzök egy kávét. Még egyet. Kezdjük elölről ezt a bejegyzést. Sőt, a teljes blogot. Tiszta lap. Mégis csak valami grandiózusnak kellene itt és most helyet adni. Nem töltheti ki csak úgy egy akármi a tiszta lapot. Tiszta lap. Olyan szűzies. Megrontani egy akármivel. Már a puszta gondolat is perverz. Amúgy…
Ülök a Kecske-hegy ormán és a naplementét bámulom a többiekkel. Pontosabban a Napot már nem látjuk, csak a színeket, amelyeket maga után hagyott az égen. Vöröset, narancssárgát, talán még egy pici rózsaszínt is. Közben a Hold kúszik egyre magasabbra fent, lent hullámzik a Budai-hegység. Látjuk az elhagyatott Lipótot, mint valami…
– Az akvarellt nem lehet csak úgy megzabolázni! – A festőkör vezetője, Angéla néni alacsony termetű, idős hölgy volt. Tulipán mintás, piros ruhában járt-kelt a résztvevők asztalai között. Széles gesztusai közben ezüst karkötői megcsörrentek. Karina fogai összekoccantak. Azon a péntek estén nem kaptak semmilyen konkrét feladatot. Se virágot, se gyümölcsöt,…
Fehérség terpeszkedett el a tér minden irányában. Megsemmisültek a formák és árnyalatok. Vagy talán soha nem is léteztek. Abban a közönyös térben lebegtem, akár egy üveggömb belsejében. Lent és fent, mélység, magasság mind értelmét vesztette. Aztán megmozdult a fehérség, örvénylett, morajlott. Hullámzása lassan bőröm alá kúszott. Apránként itatta át, majd…
Egy barátom felvetette, – és koránt sem alaptalanul – hogy őrületes vihar elé nézünk propaganda téren. És tökéletesen megértem azt is, ha ideges lesz, amikor kormányreklámmal találkozik az utcán. Ami teljesen normális reakció, hacsak nem mazochista vagy narancsrajongó az illető. Itt térnék ki arra, mielőtt még jobban belebonyolódnék a témába,…
Van az úgy néha, hogy az embernek már élni sincs kedve. Nem volt ez másképpen Jamada Hanióval sem, aki egy kórházi ágyban tért magához sikertelen öngyilkossági kísérlete után. Aztán úgy döntött, hogy inkább másokra bízza a piszkos munkát, meghirdette életét egy tokiói újságban: „Élet eladó. Tegyen vele belátása szerint. 27…
Ugyanazon a metróvonalon zötykölődött, mint bármelyik másik reggelen. Ezúttal nem a munkahelye, hanem egy állásinterjú helyszíne felé. Nadrágkosztümben feszengett a metrókocsi végében gubbasztva. Egészen apróra húzta össze magát azoknál a megállóknál, ahol tartott tőle, hogy valamelyik kollégája felszáll. Legjobban a pletykás Piritől félt, hogy összefut vele, és megkérdezi, hová olyan…
Tegnapi firkálmányomban írtam egy szimbólumról, de aztán egy komment formájában előbukkant egy másik is, amely szintén nagyon közel áll hozzám (ha nem közelebb). „Zen körnek” is szokták emlegetni, de japánul csak „enszó”. Nem bocsátkoznék abba, hogy kifejtsem mit is szimbolizál hivatalosan. Azonban egy röpke jegyzetet mégis idebiggyesztenék. Az a kör…
Gondoltam, amíg megiszom a kávém írok valamit. Mert írnom kell, akár csak laza ujjgyakorlatként ide, a blogra. Azonban kicsit ötlettelen voltam, ezért kértem az AI-t, ugyan dobjon már meg egy prompttal és íme: „A tárgy, amit soha nem dobnál ki”. – Azt hiszem ennél közhelyesebb témát nem is generálhatott volna….
Konzervdobozszagú, fülledt levegőben zötykölődtek a metró utasai, ugyanolyan zsibbadt reggelen, mint a tegnapi. A négyzetcentiméterek éppen elviselhető mértékben fogytak el közöttük. Egy blézeres hölgy feszengett, izzadt a metrókocsi végében gubbasztva. A szerelvény monoton ritmusával aszinkronban kattogott agyában megannyi „Mi lesz hogyha…?”. Táskájából előkereste a fülhallgatóit és a mobilját, amik egy…