Van az úgy néha, hogy az embernek már élni sincs kedve. Nem volt ez másképpen Jamada Hanióval sem, aki egy kórházi ágyban tért magához sikertelen öngyilkossági kísérlete után. Aztán úgy döntött, hogy inkább másokra bízza a piszkos munkát, meghirdette életét egy tokiói újságban: „Élet eladó. Tegyen vele belátása szerint. 27 éves férfi vagyok. Teljes diszkréció, nem fog csalódni!”
Az „Élet eladó” (eredeti címén: 命売ります [Inochi Urimasu]) az első és koránt sem az utolsó regény, amelyet Misima Jukiótól olvastam. Egyébként olybá tűnik, hogy ő kis hazánkban kevéssé ismert, magyar fordításban csak néhány könyve jelent meg a terjedelmes életművéből. Így hát japán nyelvtudás híján javarészt angol verzióban lesznek számomra elérhetőek a művei.
A könyv stílusa végtelenül laza, egészen ponyvás, de a szó nemesebb értelmében. Azonban nem árt, ha az olvasó (hozzám hasonlóan) bírja vagy kifejezetten szereti a fekete a humort, mert abban bizony bővelkedik. Az egész történetet átható abszurditásról már nem is beszélve. A magam részéről kifejezetten tetszetőseknek találom az ilyen történeteket, amelyek a halál pofájába röhögnek.
Hanio groteszken keserédes története egy merő agymenés, ahogy egyik képtelen szituációból keveredik a másikba. Ebből már sejtheted, mint potenciális olvasó, hogy nem megy az öngyilkosság olyan könnyen. Azonban ezzel még koránt sem spoilereztem el semmit. A hirdetés hatására egyik ügyfél követi a másikat és mivel sorra megússza az ellene irányuló gyilkossági kísérleteket, egész szépen megél… az életéből.
A regény tele van belecsempészett jelenlétpillanatokkal. Őrülten pörög a cselekmény, aztán olykor egyszer csak megáll. Mintha az idő is megállna. Ezek általában a környezet pillanatfelvételei, mint a szélben lengedező fűzfaág. Leginkább ez az, ami megfogott. Nem viszik előrébb a történetet, de szerves részei az egésznek. Lám, így lehet a Playboyba (mert hogy ott jelent meg folytatásokban 1968-ban) leheletnyi szépirodalmat bevinni.
Haniót tekinthetjük talán nihilistának. Hirtelen rászakadt a szabadság érzése, amikor áruba bocsájtotta az életét. Attól a pillanattól fogva úgy érezte, semmiért sem kellett felelősséget vállalnia. Átengedte önmagát mások ártó szándékainak, neki minden mindegy volt. Ha negatívumot kellene írnom (mert tökéletes történetek nincsenek), akkor talán azt említeném meg, hogy kellett kis idő, hogy magával rántson úgy igazán a történet. Onnantól kezdve viszont nem volt megállás. Bár olykor már-már fárasztó volt a morbid hangulat.
Talán első könyvként éppen megfelelőt választottam a szerzőtől, akit új kedvenc íróként üdvözölhetek (odakerülve Hermann Hesse mellé). Az „Élet eladót” december második felében olvastam és rögvest utána elolvastam Misimától egy másik művet is, de arról majd később.
„Az ember születik, szeret és meghal, ez nem is lehet másként.”