Líthas
Ülök a Kecske-hegy ormán és a naplementét bámulom a többiekkel. Pontosabban a Napot már nem látjuk, csak a színeket, amelyeket maga után hagyott az égen. …
Ülök a Kecske-hegy ormán és a naplementét bámulom a többiekkel. Pontosabban a Napot már nem látjuk, csak a színeket, amelyeket maga után hagyott az égen. …
Egy barátom felvetette, – és koránt sem alaptalanul – hogy őrületes vihar elé nézünk propaganda téren. És tökéletesen megértem azt is, ha ideges lesz, amikor …
Van az úgy néha, hogy az embernek már élni sincs kedve. Nem volt ez másképpen Jamada Hanióval sem, aki egy kórházi ágyban tért magához sikertelen …
Tegnapi firkálmányomban írtam egy szimbólumról, de aztán egy komment formájában előbukkant egy másik is, amely szintén nagyon közel áll hozzám (ha nem közelebb). „Zen körnek” …
Gondoltam, amíg megiszom a kávém írok valamit. Mert írnom kell, akár csak laza ujjgyakorlatként ide, a blogra. Azonban kicsit ötlettelen voltam, ezért kértem az AI-t, …
Lehet, hogy az életközepi rossznyavalya az oka, de újra meg újra eltűnődöm azon mit is jelent a hivatás. De talán azért is vált fontossá számomra …
Bár szép és letisztult szimbolikai rendszer az asztrológia, nem mozgat meg különösebben. (Persze itt a valódi asztrológiára utalok, nem pedig a női magazinok utolsó oldalain …
Talán korai még erről írnom, de mikor is írhatnék a megélésekről, tapasztalatokról, ha nem amikor frissek?! Az utóbbi időben sokat gondolkodtam az útkereséséről, annak az …
Téged nem zavar? Minden egyes bemutatkozás úgy kezdődik, hogy név és foglalkozás. Nem tudom, hogy vagy vele, de engem kissé elgondolkodtatott. Ennyi volna Lali és …
Mintha a semmiből érkezett volna, váratlanul, meglepetésszerűen. Kedvelem ezt az időszakot, bár most kicsit energiahiányos állapotban talált rám. Nem csoda, a szervezet ilyenkorra vitaminhiányos és …