„Rövid leszek, nem akarlak zavarni. Gondolom, rengeteg kuncsaft sorakozik nálad. Képzeld, kitaláltam! Csak, hogy tudd, a tegnapi volt az utolsó. Hiába tartogattad a selyemruhát az alkalomra. Kár volt a gőzért! Tudom, miféle vagy. Nem árultad el, hol laksz, ezért másnap reggel követtelek, miután elváltunk. Én barom, azt terveztem, hogy majd…
Múltkor is kevertél magadnak egy rövidlépést a gangon üldögélve. Kivitted a kis asztalt a hokedlivel. Megterítettél piros kockás terítővel, ahogy azt illik. Pohár, borosüveg, szódásszifon — kész az oltár. Minden feltételnek eleget téve, amit csak egy laza nyári este megkívánhat. „Lássuk csak: előbb a deci szóda, aztán ugyanennyi bor, fifti-fifti”…
A poros bekötőút pont úgy kanyarodik a faluba, mint tenyered életvonala. Gyermekkorodba ágazik le. Pusztaközépi hely, bézsszín történetekkel, emberekkel. Mesélted, nyaranta miként tágult ki a tér a forróságtól és olyankor délutánonként milyen fárasztóvá nehezedett a sivatagos levegő. Abban a félálomban lebegnek korai emlékeid. Szerteszét szórt játékaid, könyveid meg vannak még…
Talán korai még erről írnom, de mikor is írhatnék a megélésekről, tapasztalatokról, ha nem amikor frissek?! Az utóbbi időben sokat gondolkodtam az útkereséséről, annak az útnak a keresésről vagy inkább megtalálásáról, ami maga az ikigai, az élet értelme, amiért érdemes reggelente felkelni akár hajnalok hajnalán is. Az ikigai (生き甲斐) japán…
Hanyatt-homlok melankólia. – Megpillantottam a zöld vízben és összerebbentek fehér ruhájának láthatatlan tollai. Hattyúnak képzelte magát. Ott lebegett ébrenlét és álom között. Nem tudta vagy nem akarta tudni, hogy a tó hőmérséklete a kora reggeli órákban fürdőzésre alkalmatlan, csak hagyta, hagy ölelgesse őt a víz és hagy rajzolják tele fakó…
Megszólalt a magnólia fehérbe hajló, fakó rózsaszín szavakkal. Ilyenkor tavasszal új meséket költ fényből és illatokból, ahogy összeér benne ég és a föld. 🌸 Esős tavasz Kiotóban, virágzó, szép kimonóban elázott Miko jegesen, – meglesem – csurgó hajzuhataggal, merre viszi tovább lépte. A kamikat vajh mire kérte, szentély vörös kapujában,…
Tintafoltos emlékezet, összefolyt szóközök, mikor megannyi sor kiszökött ujjaim között. Ráfolytak a papírlapra, folyóeres betűk. Rekedt hamisan szóló, darabos, szálkás etűd. Bordaközből ujjakon át papírrostok közé, hallgatag emlék fonódik görcsszótagok köré. Habog az elme, a toll egyre csak dadog, mindezek végére kérdőjelet rakok?
Téged nem zavar? Minden egyes bemutatkozás úgy kezdődik, hogy név és foglalkozás. Nem tudom, hogy vagy vele, de engem kissé elgondolkodtatott. Ennyi volna Lali és Luca? És Miki és Sári? Egy kutya rágta, macska hugyozta névjegykártya? Persze tudom, soha sincs semmire idő, nemhogy az értelmes bemutatkozásra és azt követően netán…
Mintha a semmiből érkezett volna, váratlanul, meglepetésszerűen. Kedvelem ezt az időszakot, bár most kicsit energiahiányos állapotban talált rám. Nem csoda, a szervezet ilyenkorra vitaminhiányos és át kell állnia az új, napsütötte üzemmódba. Talán szójátékos pályafutásom legzagyvább bejegyzését írom éppen, de nem baj. Ez is csak egy szerep, mármint szójátékosnak lenni……
Furcsa azt írni, hogy elvesztettük a kapcsolatot a természettel, hiszen mi magunk is a természet vagyunk, és mégis… Ez több síkon is megjelenik, érvényesül, de most csak egyetlen aspektusát ragadnám ki, mégpedig a télhez való viszonyunkat. A hideg, sötét évszak tipikusan az elvonulás, a meditáció, a befelé tekintés és a…