Fehérség terpeszkedett el a tér minden irányában. Megsemmisültek a formák és árnyalatok. Vagy talán soha nem is léteztek. Abban a közönyös térben lebegtem, akár egy üveggömb belsejében. Lent és fent, mélység, magasság mind értelmét vesztette. Aztán megmozdult a fehérség, örvénylett, morajlott. Hullámzása lassan bőröm alá kúszott. Apránként itatta át, majd…
Ugyanazon a metróvonalon zötykölődött, mint bármelyik másik reggelen. Ezúttal nem a munkahelye, hanem egy állásinterjú helyszíne felé. Nadrágkosztümben feszengett a metrókocsi végében gubbasztva. Egészen apróra húzta össze magát azoknál a megállóknál, ahol tartott tőle, hogy valamelyik kollégája felszáll. Legjobban a pletykás Piritől félt, hogy összefut vele, és megkérdezi, hová olyan…
Konzervdobozszagú, fülledt levegőben zötykölődtek a metró utasai, ugyanolyan zsibbadt reggelen, mint a tegnapi. A négyzetcentiméterek éppen elviselhető mértékben fogytak el közöttük. Egy blézeres hölgy feszengett, izzadt a metrókocsi végében gubbasztva. A szerelvény monoton ritmusával aszinkronban kattogott agyában megannyi „Mi lesz hogyha…?”. Táskájából előkereste a fülhallgatóit és a mobilját, amik egy…
„Rövid leszek, nem akarlak zavarni. Gondolom, rengeteg kuncsaft sorakozik nálad. Képzeld, kitaláltam! Csak, hogy tudd, a tegnapi volt az utolsó. Hiába tartogattad a selyemruhát az alkalomra. Kár volt a gőzért! Tudom, miféle vagy. Nem árultad el, hol laksz, ezért másnap reggel követtelek, miután elváltunk. Én barom, azt terveztem, hogy majd…
Múltkor is kevertél magadnak egy rövidlépést a gangon üldögélve. Kivitted a kis asztalt a hokedlivel. Megterítettél piros kockás terítővel, ahogy azt illik. Pohár, borosüveg, szódásszifon — kész az oltár. Minden feltételnek eleget téve, amit csak egy laza nyári este megkívánhat. „Lássuk csak: előbb a deci szóda, aztán ugyanennyi bor, fifti-fifti”…
A poros bekötőút pont úgy kanyarodik a faluba, mint tenyered életvonala. Gyermekkorodba ágazik le. Pusztaközépi hely, bézsszín történetekkel, emberekkel. Mesélted, nyaranta miként tágult ki a tér a forróságtól és olyankor délutánonként milyen fárasztóvá nehezedett a sivatagos levegő. Abban a félálomban lebegnek korai emlékeid. Szerteszét szórt játékaid, könyveid meg vannak még…
Hanyatt-homlok melankólia. – Megpillantottam a zöld vízben és összerebbentek fehér ruhájának láthatatlan tollai. Hattyúnak képzelte magát. Ott lebegett ébrenlét és álom között. Nem tudta vagy nem akarta tudni, hogy a tó hőmérséklete a kora reggeli órákban fürdőzésre alkalmatlan, csak hagyta, hagy ölelgesse őt a víz és hagy rajzolják tele fakó…
Ginkoblog.eu 2024-2026 oldalra az alábbi licenc vonatkozik: Creative Commons Nevezdd meg-Ne add el-Így add tovább 4.0 Nemzetközi
