Tegnapi firkálmányomban írtam egy szimbólumról, de aztán egy komment formájában előbukkant egy másik is, amely szintén nagyon közel áll hozzám (ha nem közelebb). „Zen körnek” is szokták emlegetni, de japánul csak „enszó”. Nem bocsátkoznék abba, hogy kifejtsem mit is szimbolizál hivatalosan. Azonban egy röpke jegyzetet mégis idebiggyesztenék.
Az a kör számomra maga a jelenlét. Egy tiszta pillanatban létrehozott kanyarítás. És pont akkor juttatták az eszembe, amikor kezdtem megfeledkezni, már nem a szimbólumról, hanem a jelenlét fontosságáról. Nem csak azért könnyű elfelejteni, mert már egészen pici gyerekként kitaposták belőlünk, hanem mert elhisszük újra meg újra, hogy van ennél fontosabb.
Nem a meditációra gondolok vagy arra, hogy akkor soha többé ne is csináljunk semmit, csak „legyünk”. Hanem pont a cselekvés, a létezés minőségére. A jelenlét vagy tudatosság egy minőséget jelent. Egyszerű példa: reggelente kapkodva is feltehetem a kotyogóst a tűzhelyre vagy kávészertartást is tarthatok. Nem szükségesek hozzá kifinomult mozdulatok, elég ha csak figyelek arra, amit éppen csinálok.
De hát nézd ezt a hipokritát, miket irkál itt össze! Ugyanolyan elmebeteg, mint az összes többi. Felhörpinti a kávéját aztán már szalad is.