Mozdulatlan

Ülök a csöndben, mozdulatra várok,
minden rést kitárok szívemen.
Hátha idebenn aztán megdobban a tér,
amit az áramló vér eltelíthet bennem.

Mert minden sejtem a végtelen után sóhajt,
vágyat lobbant bennük az éteri.

Halandó énem ezt nem értheti,
mert csak az isteni tudja,
úgy súgja-búgja bennem valami,
hogy a végesben maradni nem lehet,
hisz kóbor lényemet az időtlen szülte.

Csendben ülve
csak egy pillanatra várok.