Hanyatt-homlok melankólia. – Megpillantottam a zöld vízben és összerebbentek fehér ruhájának láthatatlan tollai. Hattyúnak képzelte magát. Ott lebegett ébrenlét és álom között. Nem tudta vagy nem akarta tudni, hogy a tó hőmérséklete a kora reggeli órákban fürdőzésre alkalmatlan, csak hagyta, hagy ölelgesse őt a víz és hagy rajzolják tele fakó bőrét arany cikk-cakkokkal a gyerekes napsugarak. Olyan volt, mint a halni készülő Ophelia, de mint aki az utolsó pillanatban meggondolja magát. – Világfájdalomba oltott kamaszos monodráma. Hogyan lehetne komolyan venni?! – Lassacskán ki is jött a vízből, megszárítkozott tollanként, majd bekacsázott az irodába, ahol patkánnyá szomorodott.