Rongybaba

A poros bekötőút pont úgy kanyarodik a faluba, mint tenyered életvonala. Gyermekkorodba ágazik le. Pusztaközépi hely, bézsszín történetekkel, emberekkel. Mesélted, nyaranta miként tágult ki a tér a forróságtól és olyankor délutánonként milyen fárasztóvá nehezedett a sivatagos levegő. Abban a félálomban lebegnek korai emlékeid.

Szerteszét szórt játékaid, könyveid meg vannak még valahol? Építőkockáid natúr színe, rongybabád kócos fonalhaja és a belegabalyodott szomorú történet… Öt éves voltál talán? A baba egyszer csak meghalt. A tűző nap fakíthatta ki belőle az életet. Mit lehetett tenni?! Fogtad, ócska cipős dobozba raktad. A kertek alatt, ahol senki nem látta, elhantoltad. Még könnyeztél is utána, ahogy azt a gyászolók teszik egy igazi temetésen.

Kora este volt, úgy emlékszel. A látóhatár szélét a nap még rózsaszínűen tartotta melegen. Árnyalatonként sötétedett. Ébredeztek az első csillagok. Alig észrevehetően mozdult meg benned valami alaktalan érzés. Tompa fodrozódás, ami visszakísért a házatokba és még napokig nálatok időzött, akár egy betolakodó.

Nagymamád akkoriban súlyos beteg volt, otthon ápolták szüleid nagyapáddal együtt. Egy reggel, amikor a betegágyához mentél, üresen találtad a fekhelyét. Nyoma veszett, mint valami hálátlan szökevénynek. Kerested mindenütt, házban, ház körül, konyhakertben. Mégis hová tűnhetett? Kinn, a kertben… a kertek alatt… Eszedbe jutott a rongybaba. Halvány színű volt ő is, és hullott már a haja. A kegyetlen nap tehet róla, hogy elpárolgott?

A síkság délibábosan remegett. Feladtad a keresést. Egyedül voltál a forró, táguló világ közepén. Kérdezni nem tudtál, nem lehetett, csupán a bizonytalan, tolakodó érzés… a fodrozódás… a hullámzás erősödött egyre. Örvénnyé csavarodott! Por és homok belekavarodott. Iszapos vízében fuldokoltál. Émelygés, zokogás voltál órákig. Aztán az őrjöngő ár elapadt. Lassan hüppögéssé sekélyesedett. Elcsitultál. Maradt a semmi és a tér, baba és nagymama nélkül. Üres ágy, sírhant a kert határában. Sehová sem vezető életvonal. — Az érzésnek csak évekkel később adtál nevet.