Talán korai még erről írnom, de mikor is írhatnék a megélésekről, tapasztalatokról, ha nem amikor frissek?! Az utóbbi időben sokat gondolkodtam az útkereséséről, annak az útnak a keresésről vagy inkább megtalálásáról, ami maga az ikigai, az élet értelme, amiért érdemes reggelente felkelni akár hajnalok hajnalán is.
Az ikigai (生き甲斐) japán kifejezés, amit úgy lehetne talán legjobban megfogni, mint az élet értelmét, célját. Az én olvasatomban inkább értelem, semmint cél, ugyanis meglátásom szerint az életnek nem szabad célt adni, ahhoz túl értékes. Az élet olyas valami, aminek inkább értelme kell, hogy legyen. Alan Watts után szabadon, mint ahogy a táncnak sincs célja, nem arról szól, hogy a keringő pár eljusson a parkett egyik feléről a másikra, vagy a zenének sem az a lényege, hogy azt a karmester minél gyorsabban levezényelje a fináléig.
Hogy ez az értelem micsoda, azt természetesen mindenkinek magának kell megválaszolnia. Azonban, hogy megtaláld az ikigaiod, mindenek előtt dobd ki a kukába azt a főként itt, a nyugati fertályon elterjedt Venn-diagramot, amely négy halmaz metszetéből próbálja meghatározni, hogy mi is az ikigai, ugyanis ez nem halmazelmélet. A diagram szerint olyas valamit kellene megtalálnod, amiben jó vagy, a világnak szüksége van rá, megélsz belőle és persze szereted is. Azt hiszem érezzük, hogy többségünk számára ez lehetetlen, mert legalább egy halmaz mindig üresen fog tátongani a négyből.
Először magam is csak az említett halmazábrát ismertem, aztán pont egy japán srác, Sena világított rá YouTube-on, hogy az ikigai egy sokkal letisztultabb és egyszerűbb koncepció. A japán értelmezésnek semmi köze a nyugatihoz, utóbbi sajnos nagyon is tükrözi azt a túlhajszolt, szélsőségesen “mindent vagy semmit” látásmódot, amivel nap mint nap találkozunk. Az ikigai tehát az, amit te annak érzel, ez lehet a gyereked, egy hobbi vagy csak az, hogy szeretsz a természetben sétálni. Ez lehet egyetlen nagy vagy sok kicsi bármi. Tényleg lehet akármi, amiben megtalálod önmagad, ennyire egyszerű.
Így lett az én ikigaiom az írás. Most már sok-sok év firkálgatás után és egy, a közelmúltban megélt, hirtelen jött benső fordulatnak köszönhetően ki tudom ezt mondani. És mivel most már egy ideje a mindennapjaim részét képezi az írás, merem állítani azt is, hogy tollforgató vagyok. (Szándékosan nem író vagy költő, az olyasmi, amit mások mondanak ki, ha az illető érdemes rá.) Az írás számomra nem hobbi, mert nem tudom fél gőzzel csinálni. Lehet, hogy nincs belőle havi fizetés, de nem is pusztán a szabadidő elütése. Azt, hogy mennyire vagyok jó benne, talán nem az én tisztem eldönteni és meglehetősen valószínűtlen, hogy a világnak szüksége lenne az irományaimra. Azonban még így is magas minőségre kell törekednem, ha már türelmesen végigolvasod a soraimat.
Úgy látom, ennyi ide most bőven elég. Még folytatom…
Kiemelt kép: David Emrich • Unsplash