1985-ben járunk, egy ír kisvárosban, ahol Bill Furlong tűzifa- és szénkereskedő megrendelést kap a helyi zárdából. Látogatása során szerzett tapasztalatai nem csupán arra késztetik, hogy számot vessen a múltjával, hanem egy idő után arra is, hogy cselekedjen, megtörve a hallgatást egy sötét titok felett.
Úgy olvastam el ezt a könyvet, hogy ismeretlen volt számomra a kerettörténete és csak a kötet legvégén található kis összefoglaló világosított fel az egyes apácakolostorokban létesített Magdalen mosodákról, amelyeket a leírtak alapján nyugodtan nevezhetünk börtönöknek, munkatáboroknak.
Az írónő, Claire Keegan semmit sem rág az olvasó szájába, mindvégig csupán éreztetni, lebegteti a rejtélyt, különös, fekete feszültséggel átitatva a könyv lapjait. Furlong szemszögén keresztül avat be minket abba, hogy mosoda címszó alatt valójában mi is zajlik a helybéli kolostor rideg falai között, és amelyet egyezményes hallgatás övez. Az „Ilyen apróságok” tehát reflektorfénybe helyezi a Magdalen mosodák történetét egy szubjektív, egyben fiktív nézőpontból.
Az indok meglehetősen változatos lehetett, amiért a nők ilyen létesítményekben köthettek ki az állítólagos rehabilitációjukat célzó büntetésük letöltése végett, legyen az prostitúció, házasságon kívüli terhesség, szabados szexuális élet, lehetett az illető nemi erőszak áldozata, de olyan eset is előfordult, hogy valaki minden látszólagos ürügy nélkül került ilyen mosodába, feltételezem, elég indok lehetett az, ha annak a valakinek nem volt tetszetős a képe. Ráadásul ezeknek a nőknek a gyermekei közül rengetegen a mosodákban vesztették életüket.
A Magdalen mosodákat katolikus rendek tartották fenn, ír állami támogatással, ahol a bentlakókat rendszeresen érte verbális és fizikai bántalmazás. A különféle abúzusok megnyilvánulhattak az ivóvíz, az étel vagy akár a családtagokkal való kapcsolattartás megtagadásának formájában.
A 18. sz. közepétől a 19. sz végére ezeknek a mosodáknak a száma több mint 300-ra rúgott Nagy-Britanniában, ezek közül több mint 40 Írországban létesült, amelyből legalább 19 Dublin könyékén és 5 Belfastban volt megtalálható. Mindezeken felül hasonló intézetek jöttek létre Ausztrália, Kanada, Új-Zéland, Svédország és az Egyesült Államok terültén is. A legtöbb országban az 1960-as, ’70-es évekre bezárták a Magdalen mosodákat, Írországban viszont csak 1996-ban szüntették meg az utolsót.
Fontos könyvnek tartom az „Ilyen apróságokat” és minden olyan művet, amely lerántja a leplet az emberi kegyetlenkedésről, történjék az a múltban vagy napjainkban. Mindeközben az ilyen történetek rengeteg társadalmi kérdést is felvetnek, mint amilyen a korábban említett egyezményes hallgatás.
Forrás: Britannica, Múlt-kor
A posztmodern korban teljesen megfeledkezem róla, hogy akár még pár évtizede is, milyen módon nyomták le egymást az emberek itt, Európában. Döbbenet. Pár hónapja néztem meg a 2021-es Belfast című filmet, mert éppen szembe jött a Netflixen és így emlékeztem, hogy a kilencvenes években is fel-fel merült a város neve valami Panoráma tudósításban, hogy valaki valamit valahol robbantott.
Már nem emlékeztem pontosa mi volt a konfliktus forrása, de aztán a film láttán hirtelen megvilágosodtam: hittételbéli különbségek…
Persze ez csak egy fedő volt az amúgy is forrongó, mélyebb társadalmi problémák kondérján….
Szomorú, mégis tanulságos, hogy a legnagyobb gaztettek valahogy mindig kötődnek valamilyen dogmatikus, vallási szervezethez, vagy hitrendszerhez, amit ugye alapvetően nem illett megkérdőjelezni, különben nesze neked a pokol tüze.
Ettől való félelmünkben viszont éppen itt, az evilági életünkben teremtettük meg a földre szállt poklot…
Igen, az IRA nagyon sokáig aktív volt, azt hallottam, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadás hatására tették le a fegyvert, azonban ennek most gyorsan utánajártam és a Britannica szerint csak 2005. július 28-án szereltek el, viszont 2015-ben, amikor a korábbi vezetőjük gyilkosságának ügyében nyomozás indult kiderült, hogy az ún. “Provisional IRA” szervezet részben még akkor is fennállt.
Rajtuk kívül egyébként létezett egy másik hírhedt terrorista csoport Spanyolországban, a baszk ETA. Ők 2018 májusában jelentették be hivatalosan, hogy feloszlanak. (Forrás: szintén Britannica).
Bár elkalandozva a bejegyzés témájától, szóval igen, eléggé sokáig húzták ezek az európai terrorszervezetek. Azonban, és úgy általában sajnos igaz, hogy bármilyen elvre vagy hitrendszerre hivatkozva elképzelhetetlen kegyetlenségre képesek az emberek. Klasszikus példa erre az inkvizíció évszázados működése.